kifogYás

kifogYás


Figyu, elhízott a gyereked

2022. augusztus 03. - Bock Márton

Lidl, Budapest XIV. Mogyoródi út, 2022.08.01. 21:13 Alig páran lézengenek már a boltban. Szokásom szerint konkrét listával érkezem, hogy a következő napokra mindent megvegyek, amire szükségünk lehet. Körbemegyek a boltban, céltudatosan, következetesen pakolom be, amit elterveztem, és semmi mást.…

Tovább

A bőrömet levágják, ugye?

Az utolsó 1,6 kg van hátra. Egyelőre legalábbis mindenképpen. De miért is fontos ez az 1,6 kiló? A 204 kilós testem – hogy úgy mondjam – kiterjedése jelentősen nagyobb volt a mostaninál. Az a rengeteg háj csak úgy férhetett el, hogy az évek során megnövelte maga körül a bőrt. Mindenhol, ahol…

Tovább

A túlsúlyosok legjobb jóbarátja?

 A napokban röppent fel a hír: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Kasza Tibi nevével és eredményeivel fémjelzett Challenge étrendkiegészítő készítményeket forgalmazó vállalkozás ellen. A vizsgálatot azért indították, mert a cég vélhetően megtévesztő állításokkal, mi több,…

Tovább

Áldozat vagy (?)

Igen, áldozat. Alapvetően kijelenthetjük. De ez számít vajon bármit? Előfordul velem, hogy emberekkel beszélgetek. Elég gyakran, mert kíváncsi típus vagyok, érdekelnek az emberi sorsok, a krízisek és a sikerek megélése. Bár sokáig volt egy határ, amin illetlenségnek éreztem bentebb lépni, mára már…

Tovább
süti beállítások módosítása